Czakó Kristóf
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki karán diplomáztam magasépítő szakirányon. Az egyetemen megszerzett elméleti tudást már a kezdetektől fontosnak tartottam a gyakorlatban is kamatoztatni. Az építés kivitelezésben eltöltött évek során sokszínű és változatos volumenű projekteken volt lehetőségem tapasztalatot szerezni. Részt vettem többek között családi házak, társasházak, illetve hotel építési és felújítási munkafolyamataiban. Már a kezdetektől figyelemmel kísérem az építőiparban megjelenő új technológiákat, amiket szívesen alkalmazunk munkáink során. Elégedettséggel tölt el, ahogy egy projekt a terveknek megfelelően fejlődik és valósul meg, örömet okozva ezzel a megrendelőnek.
Fazekas Barbara
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnök szakán szereztem alap, majd mester diplomát tartószerkezetek szakirányon. Mindig is vonzott az építészet, örömmel tanulmányoztam az impozáns épületeket és az esztétikus belső tereket. Munkám során értékes tapasztalatot gyűjtöttem építéskivitelezésben és tervezésben egyaránt. Az építőmérnöki tevékenységem mellett azonban hiányzott valami plusz, egy hivatás, amelyben a kreativitásom is teret kaphat, így az utam a lakberendezéshez vezetett. A felújítás során magával ragad az egyes lakóterek újjászületése, a színek, lakástextilek, burkolatok és bútorok összehangolása. Hiszek abban, hogy életminőségünket jelentős mértékben befolyásolja otthonunk légköre és hangulata, ezáltal kiemelkedően fontosnak tartom, hogy az enteriőr jól átgondolt, harmonikus és az egyénhez illeszkedő legyen. Mindez egyszerű feladatnak tűnik, de az esztétikus végeredményhez gondosan összeválogatott elemek szükségesek, a burkolattól kezdve egészen a kiegészítőkig.
